Tyros & Lucy

Tárgy: Tyros & Lucy Szomb. Nov. 26, 2011 4:55 am

Nappal sem sok ember jár erre a részre. Éjjel meg főleg. Pár fa árválkodik csak a közelben.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Szomb. Nov. 26, 2011 4:55 am

Mondani még nem tudok semmit megjegyzésére. Csak magamba dühöngök. Persze ő megúszta. Hogy fel tudnám most rúgni. Ha lenne erőm. Elfordítom fejemet, amikor odajön hozzám. Nem is akarom látni… Még van pofája… Fölém hajol. Mit akar? Arrébb akarok húzódni. Megint a vérem akarja szívni? Megrándulok, amikor megérzem, hogy hozzám ér. Forró ajkai majd nyelve. Nem… biztos csak képzelődök. Óvatosan érek hozzá bőrömhöz ahol az előbb még seb volt. Gyógyul. Segített?! Csodálkozva nézek rá.
- Ezt miért csináltad?
Elmosolyodom. Lassan próbálok feltápászkodni. Felülök. Még szédülök egy kicsit. Felé fordulok.
- Öm… köszönöm!
Még mindig nem fogom fel, hogy ezt miért csinálta. Begyógyította a sebet. Körbe nézek. Vak sötét van. Vajon hol lehetünk? Semmi zaj. Néma csend van itt. Így végképp nem tudom hol értünk… értem földet Megpróbáljak felállni? Biztos jó ötlet ez? Feltérdelek. Majd először az egyik majd a másik lábamra állok rá. Hátam megint megsajdul. Ez nem volt jó ötlet. Lábaim megremegnek én meg rongybabaként esek össze.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Szomb. Nov. 26, 2011 5:22 am

Érzem h megremeg, ahogy hozzáérek. Igen, mindjárt gondoltam, hogy félni fog, mit akarhatok vajon. De éppen így kell lennie, nem vagyok én jótündér-keresztanya, hogy nyugtatgassam meg megkérdezzem tőle, mi fáj. Ő akarta, és én megmondtam, hogy pontosan ez lesz a vége. Jobban tetszett volna neki, ha megkóstolom a kifolyó vért?
Még engem is meglep, ahogy kedvesen hozzám szól és megköszöni amit tettem. Még ilyet is tud? Kész csalódás, mégsem romlott teljesen a kis lelke. Most jönne ki belőle az angyal, amikor sérült? Feláll, de rögtön vissza is esik, micsoda szánalom! Én minden esetre megfogom, amikor visszahull, ennél jobban már ne csússzon szét. Engedem lassan el, hogy le tudjon ülni. Remélem van annyi esze, hogy nem próbál egyhamar felállni megint.
- Na maradj a fenekeden, kislány. Most már aztán úgysem szaladsz sehová, nem gondolod?
Ügyet se vetek a köszönömre, mivel azt úgysem mondanám neki rá, hogy szívesen, és bunkózni meg nem akarok, mert ha felpattan és elkezd ütni, még meghal a végén. Én pedig nem megölni akarom de valószínűleg sosem látja ezt be, hogy nekem nem ez az érdekem.
- Túl fogod élni. Gondolom, neked is feltűnt. Vagy ha vannak kétségeid, elnyalogatlak még egy darabig...

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Szomb. Nov. 26, 2011 5:46 am

Lecsüccsenek a földre. Ezt megint meg kéne köszönnöm… vagy mégsem? Nem fog neki fájni, ha ezt most kihagyom. Futni? Ha kell, én futok, de egyelőre nem vagyok, életveszélyben szóval maradok a fenekemen, ahogy mondta./
- Kösz nem kell…
Még attól is elborzadok, hogy csak elképzelem a dolgot… Váh! Kíráz a hideg. Összekuporodom. Rátámaszkodok a kezemre.
- Nem értelek.
/Rázom meg a fejem.
- Nem értem, hogy ahelyett, hogy újra belém haraptál volna… mert védekezni úgy sem tudtam volna, miért segítettél?
/Még szélesebben mosolygok. Fura. Más a helyében már az összes vért kiszívta volna belőlem./
-Ha nem segítesz tényleg meghalhattam volna.
Karomra nézek a kisseb karcolások már teljesen eltűntek róla. Hajamba túrok. Levelek, kis darab ágak és por. Kihúzgálom belőle, ami nem oda való. A porral nem tudok mit kezdeni. Majd hajat mosok, ha egyszer végre hazajutok innen.
- Szerinted hol lehetünk?
Kérdezem egy fokkal még barátságosabb hangon. Mi ez? Az előbb még meg akartam ölni. Jól bevághattam a fejem.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Hétf. Nov. 28, 2011 10:15 pm

- Nem számít, engem úgy általában véve nem ért senki, és nem is várom el. Elég, ha elviselnek – vigyorgok. – És bizony, kényszerből könnyen megteszik.
- Hát igen, ha meghaltál volna, akkor most unatkoznék egy kicsit, míg hazasétálok. Nekem kéne tudnom, hol vagyunk? Egyértelműen neked köszönhetően tévedtünk el. Kellett neked produkálnod magad.
Vigyoromat alig tudom leplezni. Oké, látom én, hogy szenved össze meg vissza, de nem tud meghalni vele. Nem fog belehalni, ha eddig nem halt bele. Minek is mentettem meg? Tudj’ isten... És, mivel istenben nem hiszek, ezért erre a kérdésre a büdös életben soha nem lesz már válasz, de mindegy.
- Na, menjünk valamerre. Most fenyegesselek azzal, hogy ha nem állsz lábra, itt foglak hagyni a vadállatoknak vacsorára? Már így se sok vért hagytam benned, szóval még csak jól se laknának belőled szegények. Úgyhogy lépjünk inkább, mert én viszont nem leszek vacsora. Sőt, ha kell, elkapom a torkukat, és én lakom jól belőlük, ugye, angyalka? Mert ezt már te is tapasztalhattad a magad bőrén... És reméltem, fogtad a tanulságot!

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Kedd Nov. 29, 2011 1:41 am

- Azt mondod az én hibám?? Nem én akartam minden áron vért inni. Így is unatkozni fogsz... ne is álmodj, hogy veled megyek. Ahogy használható lesz megint a szárnyam és nem esek le a fölre. Elhúzok. Nem foglak hazáig kísérgetni.
Mondom felháborodva. De nincs más választásom mennem kell. Repülni még nem tudok. Egyedül meg eltévedek.
- Jó menjünk...
Duzzogva kászálódok fel. Ha lehetne választani a vadállatok és közte... Inkább a vámpírt választanám.
- Nem tudom, hogy te vagy a vadállatok a jobb.
Ok! Állok. És még nem estem vissza! Szuper!
- Igen tanultam a dologból.
Mondom. Elindulok a semmibe. Aztán megállok és hátranézek.
- Valami ötlet merre kéne mennünk? Mert ha rossz felé megyünk nem biztos, hogy hazakeveredsz hajnalig. Akkor meg sült vámpír lesz belőled...
Nézek rá vigyorogva. Úgy sem bírnám ki, hogy ne segítsek neki...de jobb, ha ezt ő nem tudja. Nem bírnám végignézni ahogy megsüti a Nap. Meg hát a gyomrom sem bírná.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Szer. Nov. 30, 2011 7:04 am

Szerintem pedig nem lesz más választása, velem fog jönni. Ha másért nem, akkor azért, mert túl könnyedén tépek le egy-egy darabkát a szárnyaiból, ha úgy érzi, fogja magát és szépen elrepül, kitéve engem az unalomnak. Pedig egyébként nem rémülnék meg különösebben egyedül.
- Azt én se tudom, a vadállatok vagy én, de a kedves én és a véresfüggő, habzó szájú én között egyértelműen meghatározom neked a különbséget – vigyorgok rá direkt úgy, hogy láthassa a kivillanó fogaimat. Nem hiába vagyok vámpír, az ijesztgetés műfaja igazán fekszik.
Sült vámpír? Ezen kénytelen-kelletlen elröhögöm magamat. Épp belőlem? Azért annál egy hajszálnyival tapasztaltabb vagyok én már, de higgyen, amit akar, nem akadályozom benne. Ahhoz ki kéne szednem olyan fontos belső szerveit, mint az agya. És az agya nem finom... Gondolom én.
- Ne félts te engem, úgysem teszed szívesen, én meg nem foglak rá külön kérni. Én sem féltelek téged, ha akarsz, simán mehetsz egyedül, repülni úgyse tudsz, én meg sokkal gyorsabb vagyok nálad, kislány, ezt vágod?

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Szer. Nov. 30, 2011 9:01 am

- Nem kell itt mutogatnod a fogaidat Vámpír! Még a végén tényleg elcsábulok és kiverem az összest.
Mondom neki háttal és tovább lépdelek a sötétben. Nem túl megnyugtató, hogy a hátam mögött van és bármikor meg tud újra szivatni. Csak pár kilométer csak pár óra... semmi baj túl lehet élni... ha csendben marad, és nem nyomja azt az idegesítő dumáját. Röhögj csak te kriptaszökevény. Úgy teszek mintha ott sem volna. Nem törődök kedves kis mondataival. Annyira, de annyira nem tud érdekelni. Elég bajom van nekem így is. Aláfestőnek jó. Csak hogy ne legyen az a síri csend. Ez a kislányozás már kezd zavarni.
- A nevem Lucy... csak, hogy elfelejtsd végre a "kislányt".
Mondom tagoltan a mondatot mintha egy hülyének mondanám... Végül is van valami a hülyébe. Nagyon tud idegesíteni, ha valaki kislánynak, nevez... 93 éves vagyok. Nekem nem mondják, hogy kislány. Sok mindent elengedek a fülem mellett, de ezt nem tudom elviselni.
- És én nagyon szívesen hagylak itt a francba. Felőlem szétunhatod az agyad! Nekem nem fog fájni...

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Csüt. Dec. 01, 2011 12:28 am

- Tessék, hagyj itt. Nosza, szaladj! – nevetek rá. Mindig elfelejti, ki az erősebb. Meg a gyorsabb. Ja, és a gonoszabb!
Eltöprengek: vajon tényleg azt várom tőle, hogy engedelmes kislány legyen, egyfajta megalázott és összerugdalt, poros angyal. Igen, tény, hogy jobban tetszene úgy. El tudom képzelni, ahogy feláll a sárból, végignéz magán, és azt mondja: mindegy, nem érdekel, nem állok neki takarítani...
Hiányzik ezekből a mai angyalokból a büszkeség. Marcelből is, meg ebből a tündérkéből is. Legalább Corában volt egy cseppnyi – az meg kifejezetten arra, hogy majd én kiirtsam. Hogy milyen démonian elégedetlen vagyok! De kérem, mintha nem ez lenne a dolgom.
- Nos, mire vársz? Engem nem zavar, ha megpusztulsz, gondolom, ezzel tisztában vagy. És, ha makacskodsz, a végén még én hagylak itt, aminek, biztos vagyok benne, hogy nem nagyon tudnál örülni.
Nevetek. Aztán abbahagyom inkább. Most minek ijesztgessem? Elég, ha fél, sőt, elég, ha majd akkor megijed, amikor már megtettem. Én addig is kifejezetten élvezem a helyzetet, mert nagyon egyértelmű a hangja hallatán, hogy a kislány egy cseppet sem akar nélkülem maradni.
- Csak a kislányok félnek egyedül. És te félsz, mondj akármit, angyalom...

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Csüt. Dec. 01, 2011 9:04 am

Ügyet sem vetek arra, amit mond. Kit érdekel. Csak egy vámpír jártatja itt a száját. Amíg bele nem rúgok abba a csodás fogacskáiba...
- Még is miért pusztulnék meg?
Kérdezem egy kevés dühvel a hangomban.
- Ha félnék, már nem lennék itt... Sőt akkor nem is találkoztunk volna... Mennyivel jobb lenne...
Miért akar még jobban felidegesíteni? Miért nem mehetnénk szépen csendben.
- Ha nem értetted volna jól... a nevem Lucy!
Angyalom, kislány... van még rosszabb? Nagyon tud irritálni ez a vámpír.
- És ha már én elmondtam a nevem.. Szeretném tudni a tiedet is vámpír!
Had legyen már neki is beceneve... Ne csak én legyek olyan "szerencsés". Alig várom, hogy végre visszakeveredjünk a városba és eltűnjön ez a...férfi.
- Hány angyalhoz voltál már olyan kedves, hogy a sírba kergetted ezzel a "nagyképűvámpír" szöveggel?
Valami elfut nem messze tőlünk. Kezem már nyúl is a tőrömhöz... aminek csak a tokja van üresen. Ó... hát persze. A "drágám" ott hever a koszban a tetőn. Ez is a vámpír miatt van!

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Vas. Dec. 04, 2011 3:31 am

Érzem, hogy utál és rendkívül élvezem. Kissé sietősebbre fogom lépteimet, hogy lássa, bármikor könnyedén itt hagyhatom. De nem fogom megtenni, elvégre is, hadd szenvedjen „szegény”.
- Jó, vágom, Lucynek hívnak, és? – teszem fel a kérdést teljesen érdektelenül. – Most mondhatom, hogy bájos neved van, meg, hogy illik hozzád, de mit számít neked egy vámpír bókja? Egy olyané, mint én? – vigyorgok. De, mivel a hátam mögött van, nem látja.
- Tudod nem számolom. Az angyalfejek nem számítanak trófeának, a mamutok meg sajnos már előttem kihaltak. Nem vagytok annyira fontosak, hogy a vadászotoknak kiáltsam ki magam, gondolom, ezt megérted.
Érzem ijedelmét az erdőben rohangászó vadállatok láttán. Jobb öklömet a számhoz emelve direkt visszafogom a keserű röhögést, és megfordulok hogy az arcát is lássam.
- Te ha annyira félsz, akkor gyere közelebb hozzám. Rólam legalább tudod, hogy nem szaggatlak darabokra. Elég volt a fa, hogy megtegye, az ágak szépen megtépáztak téged, Lucy. Azért ilyen formában már nem sokat érhetnek neked azok a szárnyak. Bezzeg, ha vámpír lennél! Ahogy nézem, tetszene neked az az élet. Minden a tiéd, az egész világ – vigyorgok a szeme közé. – És inkább a vadak félnének tőled, mint te tőlük, huuuuuuu...

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Vas. Dec. 04, 2011 7:43 am

- Őszintén?? Semmit sem számít. Lesz@rom magasról.
/Vigyorgok, pedig már tényleg kezd elegem lenni belőle./
- Ennek örülök. Szóval kerülöd a fajtám.
/Hallom, hogy kiröhög. Most még nagyobb szükségem lenne a tőrre. Szívesen rajzolgatnék a hátára a tőrrel. Gyorsan el kellene felejtenem ezeket az „álmokat” mert csak fájni fog, ha nem tudom valóra váltani. Vigyorgok én is./
- Azok a szárnyak… rendbe jönnek. Nagyon hamar… remélem.
/Hogy én vámpír? Legrosszabb rémálmom./
- Ha én valaha átváltoznék… azonnal öngyilkos lennék. Persze egy percet nem tudnék vámpírként élni.
/Akár mennyire is ellenkezek még is kíváncsivá tesz./
- Hogy érted, hogy minden a vámpíroké? Az egész világ?? Csak szeretnétek.
/Hogy ezek mennyire el vannak tájolva. Hogy is juthat ilyen eszükbe?? Gusztustalan. Irritálnak./
- Jó van benne egy kis igazság… tényleg még a csapból is ti folytok. Mindenholt ott vagytok. Az egész világon…
/Csóválom a fejem./
- Jah… ha vámpír lennék Neked is félned kéne tőlem

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Vas. Dec. 11, 2011 3:46 am

Elröhögöm magam. Most már komolyan azon filózik, mi lenne, ha vámpír lenne? Jobb vagyok, mint hittem. Vagyis rosszabb, de hatásosabb.
- Oké, mindjárt betojok, kislány, vagy Lucy, nekem mindegy, ha van neved, ha nincs, akkor eszlek meg, amikor akarlak. Kis törött szárnyú bukott angyal...
Az egyik pillanatban ezt mondja, a másikban azt, szerintem már ő maga se érti magát, de mindegy. Zseniális hallásom közben érzékeli, hogy valami hatalmas sebességgel közeledik felénk, de egyelőre a legkevésbé sem törődöm vele. Majd, mikor hirtelen elénk vág egy termetes vaddisznó a három kicsinyével együtt, és nagy robajjal átkelnek előttünk az odaképzelt ösvényen, akkor állok csak meg és nevetni kezdek. Figyelem a kislány reakcióját, vajon mit kezd magával és főleg, mennyire ijed meg a dolog láttán. Elvégre is őket nem áldotta meg az imádott egük és jóságuk mindenféle zseniális érzékszervvel, csak a rohadt szárnyuk van, de úgy néz ki, még annak sem valami nagy a teherbírása.
- Legközelebb szóljak, ha szembeforgalom van? – kacagom ki, mert tuti, hogy megriadt, legfeljebb nem mutatja vagy épp nem esik seggre. Az már a legkevesebb, de én tudom, hogy k*cs*g voltam, és ez mulatságosa számomra.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Vas. Dec. 11, 2011 4:43 am

Már nem is figyelek arra, hogy a nevemen szólít vagy sem… nem akarom még ezen is felhúzni magam. Had szórakozzon. Biztos nagyon unja magát a pokolban. Vagy az agyára ment az a sok kénköves levegő.
- Csak azt ne… akkor büdös lesz. Jól értettem, hogy azt mondtad: BUKOTT?? Már megint örültségeket beszélsz. Vámpír… te képzelődsz. Úgy tudtam, hogy csak akkor lesz valakiből „bukott” ha a pokolba mászik le. De én tudtommal még a mennyben lakom.
Bukott honnan veszi? Ez tényleg beteg. Össze- vissza hadovál. Gondolom, csak azért csinálja, hogy felidegeljen. Hát nem sok kell hozzá. A sötétben feltűnik valami állt. Egy vaddisznó… meg kicsik. Elvágtatnak előttünk. A picik láttán elmosolyodom. Cukik. Az anyjukat kivéve./
- Igen szólhatnál máskor. Végül is neked olyan jó a füled. Vagy nem minden hullának jó a hallása. Vagy már annyira öreg vagy, hogy kezdesz megsüketülni…
/Ezzel csak én járok még rosszabbul./
- Jah.. És ne is álmodj róla, hogy még egyszer megkóstolhatsz. De szerintem ezt már mondtam… pióca.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Szer. Dec. 14, 2011 4:34 am

Ne vedd a szívedre! Twisted Evil

Próbál ostoba módon védekezni, de a poénjai nem ütnek, sőt, meg sem igazán érintik kicsiny, rideg lelkemet a forró test mélyén. Mikor látja már be, milyen gyenge hozzám képest? Megint bizonyítanom kell? Letörni tőből a szárnyacskáit, majd végül beletiporni egész lényét a sárba? Szívesen megtenném, lassan vele kapcsolatban is feléled bennem az érzés, hogy nagyon jó volna szenvedni látnom. Persze sikoltana is. Kapálózna a kezével, lábával, míg le nem fognám, míg el nem venném az esélyét a mozgásra, le nem fognám végtagjait és ki nem szívom vérét, hogy csak az utolsó néhány cseppje maradjon. Vagy annyi sem, talán.
- Te komolyan nem félsz?
Mosolytalan arccal sandítok rá. Meg sem várom a válaszát, azonnal rávágom:
- Kellene.
Hideg pillantással nézek végig rajta, és tekintetem a nyakán állapodik meg. Igen, kezdek egy kicsit fáradni, ami egyet jelent azzal, hogy kívánom a vérét és már várom a pillanatot, amikor fogaim újra a bőréhez érnek. Főleg, amikor kijelenti, hogy ez egyszerűen nem történhet meg...
- Ó, kislány, világos a számomra, mint a vakablak. Valld be, hogy kívánod a közelségemet. Mert, ha nem gondoskodsz róla, hogy megkapd, amit szeretnél, meg kell majd szeretned azt, amit kapsz... És a kapsz jelen esetben egy harapásnyom lesz a nyakadon, kicsi lány! - vigyorgok rá hidegen és gonoszul. Igen, látni akarom, ahogy szenved. Most.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Vas. Dec. 18, 2011 5:46 am

*Én?? Soha! Very Happy

/Már épp válaszolni akarok neki, amikor megteszi helyettem. Nem, nem félek főleg nem tőled… Dühösen villannak meg szemeim. Bár ugye ezt ő nem láthatja. Szerencsére. Mérgemet most próbálom "lenyelni" mert még ebből is képes lenne valamit költeni. Szívesen vágnám már fejbe. Már viszket a tenyerem…
- He?? Hogy én a közelségedet… dehogy is. Harapásnyomom már van. Köszönöm szépen nem kérek még egyet.
Ideges hangon közlöm vele. Megtorpanok és felé fordulok. Lépek egyet közelebb hozzá. Alig két centi van köztünk. Mutató ujjammal megbököm a mellkasát. Nem szeretem magam ismételni, de kénytelen vagyok.
- Már mondtam, hogy el lehet felejteni a véremet. Nem szeretnék több ilyen emléket rólad… egy is bőven elég! Így is eszembe fogsz jutni minden alkalommal ha meglátom ezt a…heget. Ne rontsd el még jobban az életem.
Ismét hátat fordítok neki és tovább indulok. A távolban apró kis csillogó pöttyök jelennek meg. Nagyot sóhajtok. Hála égnek már itt van nem messze. Gyorsabban szedem lábaim. Most hirtelen visszatér belém a boldogság, hogy hamarosan tényleg lerázhatom a vámpírt. Már nincs olyan messze!
- Azt hiszem itt el is búcsúzhatunk. Megérkeztünk… A Soha viszont nem látásra, Vámpír! Örültem a találkozásnak.
Persze csak ironikusan értettem.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Vas. Dec. 18, 2011 6:19 am

Látom, hogy kezd a drága kicsit ideges lenni, de ez engem cseppet sem zavar. Az jobban, hogy annyira sietve szedi a lábait. Ha nem volnék udvarias, hibátlan és nagyszerű, most kirúgnám a bokáját is, hogy egészen biztosan ne tudjon sietni. Ha pedig nem volnék vámpír, ilyen aranyos ötletek nem is jutnának eszembe. Habár angyal létére azért ő se semmi…
Közelebb lép és megbök. //Mi ez, fészbuk???// Nem igazán tudom mire vélni a hirtelen jött erejét, legalábbis lelki erejét, mert másmilyen, na az továbbra sincs neki. Minden esetre szelíden fonom ujjaimat a csuklója köré, és visszarántom, amikor fordul. Hátát a mellkasomhoz húzva súgom a fülébe:
- Nem te döntöd el, mikor van a búcsú ideje, kicsi szívem. Ha nem akarod, hogy harapjak, vigyázz magadra, és jobban válogasd meg a szavaidat. Egy angyal mindig maradjon angyal, hát nem?
Arcomon türelmes mosoly tűnik fel. Úgyis az lesz, amit én akarok. Ha nem most, akkor majd a büntim után. Mert tudok én még alkotni, és elhiheti, hogy fogok is…

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Hétf. Dec. 19, 2011 5:26 am

*Ne haragudj Ty... de muszáj volt! Wink

- Oh… Igazán sajnálom Vámpír! De Tényleg, hogy is mondhattam ilyeneket. Ó, jaj, mi lesz velem?!
Teszem fel a költői kérdést.
Gúnyosan felnevetek. Azért kezdem kellemetlenül érezni magam. Hogyan tudnék kikeveredni? Nem tudom. Még ezen agyalok dobolni, kezdek ujjammal a karján. Nem tetszik, hogy már megint a csuklómat szorongatja.
- Így soha nem jutunk… semerre. De ha neked ez így jó.
Megvonom a vállam. Csakis azért tűröm, még mert nem találtam ki semmit. Meg, ha sikerülne is esetleg elfutni… úgy is megfog és akk tényleg végem. Sajna repülni még nem tudok. Hogy lehet valakinek ennyire meleg a bőre. Már nagyon zavar az, hogy hozzám ér. Meg már nagyon elegem van belőle. Annyira gyűlölöm! Az egész fajtáját! A nagy csöndet gonosz és elégedett nevetésem töri meg. Meg is van!
- Nem is kell neked napra menni, hogy meghalj… Elég, ha foglyul ejtesz egy angyalt…
Mondom nevetve.
- Ó édes… de én döntöm, el mikor van az ideje a könnyes búcsúnak. Most.
Bőröm először csak halványak kezd fényleni, majd egyre erősebben és erősebben. Aztán már vakító, fehér fényburok vesz körbe… és ahogy látom, a vámpír is kap belőle. Vigyorgok nagyon és várom szabadulásom. Életemben először van szükségem erre a képességemre, de ahogy látom, bejön. Ahogy egy aprót gyengül még egy utolsót - amolyan búcsúajándéknak- könyökkel gyomorszájon vágom.
- Pá édes!
Szinte futva távolodok tőle. Majd olyan 30-40 méterre megállok. Most egy darabig úgy sem jön ide. Nézem a "műsort". Vajon ezek után még utánam jön?

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Hétf. Dec. 19, 2011 6:27 am

14 éven felüliek számára nem ajánlott!

Egyre nagyobb a szája, és kezdem ezt megunni. Két kezem ökölbe szorul, tudom, hogy egy angyal nem olyan gyenge, de ha nem mindig a gonosz győzne, a világ nem volna most olyan, amilyen. Épp ezért bízom magamban, tudom jól, hogy le fogom győzni, ha lesz is benne esetleg némi kihívás.
Ahogy hozzáérek, azonnal észreveszem, hogy nem bírja a tényt, nem bírja, amit teszek. Nevetséges, és el is nevetném magam kitörő mulatságom közepette, de újabb szavai meglepnek egy kissé.
- Könnyes búcsú?
Érzem, ahogy felforrósodik a bőre és a fény, amit a bőre kibocsát, égetni kezd. A pokoli forróságot nem viselem ugyan jól, de annyira azért nem égeti a bőrömet, mint a Nap. Látom, hogy elvigyorodik, és már lendíti könyökét, hogy gyomorszájon vágjon vele. Ám most elkapom és megszorítom, biztos vagyok benne, hogy a koncentrációja gyengül. Minden esetre, hogy az égető fényt minél inkább elszigeteljem magamtól, a földre lököm és arcát kíméletlenül nyomom a porba és avarba. Mit sem törődve most az egésszel, amikor csak a düh és a bosszú éltet, érzem, ahogy fogaim felett hátrahúzódik a bőr, közben letépem válláról és karjáról, amennyi ruha még maradt rajta, és abban a pillanatban a legkönnyebben elérhető helyre, a háta felső részébe, a tarkója alá vésem fogaimat. Nem érdekel, hogy mit érez, sikítson a földnek, nem fogok törődni vele. Csak szívom a vérét lendületesen, és ahogy gyengül, a fényének is egyértelműen gyengülnie kell. Ezekben a pillanatokban kifejezetten kívánom, hogy sikítson.
- Ugye fáj? – lihegem a nyakába, miközben ajkaim közül vér cseppen a bőrére. Lenyalom azt, és oda is belefúrom mét erős szemfogamat. Még elég vére van. Igaz, a bőröm most nem érzi valami jól magát, de a vére azonnal megerősít, és ennek köszönhetően érzem is, hogy regenerálódni tudok majd. Még pedig hamarosan. Ellenben ő… Még mindig az anyaföldbe szorítoma hátánál fogva. Ha még van életereje egyáltalán, kíváncsian figyelem, mit csinál. A düh még mindig eszi a maradék lelkemet, tulajdonképpen ha megmozdul, lehet, hogy vége is.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Hétf. Dec. 19, 2011 8:34 am

366 szó, életem legjobb reagja Very Happy

remélem neked is tetszik...

Nem erre számítottam. Hogy a fenébe bírja ki? Ilyen nincs miért pont egy ilyen szívós piócát fogtam ki? Meglepetésként ér, amikor megragadja könyököm. A földön végzem. Arcom az avarba fúródik. Szerencse, hogy ez puhább, mint a föld ezért nem fáj annyira. Halk reccsenés bőrömet megérinti a hideg levegő. Szuper már a ruha is cafatokban lóg rajtam… vagyis még jobban. Most persze ez a legkisebb gondom. Megérzem újra, hogy fogai belém martak éles sikítás szakad ki belőlem. Önkéntelenül vergődni kezdek, hogy lerázzam magamról ezt a dögöt. Erőm gyengül, aminek gondolom, nagyon örül. A fény is halványul.. gondolom, mivel szememet nem tudom kinyitni. Gyorsabban kezdem szedni a levegőt. De egyre nehezebben megy. Próbálok valamit megint kitalálni, de úgy elég nehéz, hogy közben valaki a vérem szívja. Megérzem forró leheletét, libabőrös leszek tőle. Válaszként csak halkan felnyögök. Igen veszettül, de kibírom a kedvedért! Lenyalja a vért? Ez már tényleg nagyon undorító! Következő harapására fájdalmas, hangos kiáltás a válasz. Szemeimből könnyek csöppennek a levelekre. Tényleg most lenne végem? Pont egy ilyen pióca által halok meg? Ez szégyen… Nem győzhet! Nem! Maradék erőmet gyűjtöm össze. Próbálom szabad kezemmel a levegőt irányítani nehezemre esik tisztán gondolkodni. Kezdi elborítani agyamat a fájdalom. Sietek, hogy sikerüljön a tervem, még amíg tudok józanul gondolkodni. Összeszorítom fogamat, kizárok mindent a külvilágból és csak arra koncentrálok, hogy tudjam használni képességem. Néha bele, bele nyilall a fájdalom a sebekbe, olykor megszakadnak a dolgok és elsötétül pár másodpercre a világ. A levegő lassan kúszik a férfi lábai köré, aztán remélhetőleg karjait is fogságban tartják. Utolsó kis erőmmel megtámaszkodok a földön és eltolom magam a földtől. Csak annyira, hogy a fejemet el tudjam fordítani, hogy legalább levegőt kapjak. Sikerült elérni, hogy ne tudjon mozogni? Nem hiszem. Egy próbát megért. Fázok. Nem is kicsit. Tudom, hogy, csak azért mert vért vesztettem. Remegni kezdek. Könnyeim megállíthatatlanul folynak. Nem akarattal csinálom. Csak a kimerültség játszik az érzelmeimmel. Ahol megharapott ott olyan mintha kés szurkálnának belém. Annyi erőm nem maradt, hogy felemeljem a kezem. Ez szörnyűbb, mint hittem. Vacogni kezdek, fogaim összekoccannak.
- Rohadj meg!
"Köpöm" ezt a két szót a semmibe. Arcomon nyugodt mosoly jelenik meg. Ideje pihenni egy kicsit. Elhallgatnak a zajok, amik eddig csendben zizegtek. Se kép, se hang… Vége van?

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Csüt. Dec. 22, 2011 8:30 am

Én nem vagyok jó. Soha nem voltam az, és soha nem leszek. De nem minden nap végződik úgy, ahogyan ez, és nem minden nap kényszerülök ilyen döntés meghozására, mint ma.
Ahogy kapálózik alattam, a véréből pedig egyre lassabban folynak végig torkomon a kortyok, kezd kínozni valami. Furcsa érzés kap el, mintha ezúttal megéreznéma bűnt, amit elkövetek. Megszentségtelenítek egy angyalt, bla, bla, bla? Kit érdekel, ugyan már! De ez most akkor is más. Nem értem, miért, de ahogy mozgása lanyhul és egészében egyre erőtlenebbnek érzem őt, lassan magamat is – fogy az erőm, ahogyan az angyal vérét iszom, és ez egy pillanatra kétségbe ejt. Sosem hallottam róla, hogy méreg lenne a számomra, ha egy angyal vérét fogyasztom. Márpedig tudnom kellene, ha ez a tényállás.
De semmi.
Érzem a dühét, de valamiért nem tudom elereszteni. Kínoz a tudat, hogy hamarosan meghal, ha nem teszek valamit. Nem hiszem, hogy ennyire túlzásba estem. Vagy máshogy fogalmazok: nem, ezt nem tehetem meg vele! Mégis angyal, mégis arra hivatott, hogy pusztítsa azt, ami pusztít. A kegyetlenség én vagyok, nem ő, de nincs bocsánat a gonosznak. Talán hagynom kellene, hogy végezzen velem?
Szinte kétségbeesett arccal hagyom félig öntudatlanul, hogy a nem túl erős szélroham elkapjon és legurítson róla. Épp csak mellé zuhanok, nincs erőm, amivel megfeszítsem a tagjaimat. Olyan, mintha én büntetném magamat azért, amit teszek, pedig egyáltalán nem sajnálom a vérét fogyasztani. Sem őt magát. Vagy mégis? Tudat alatt talán szánnám, amiért áldozatomul esett? Talán mégsem ugyanazt jelenti egy ember, mint egy angyal? Így lehet. Ahogy a hangját hallom, az mellbevág – felnyögök, pedig nekem nem fáj semmi. Hasra fordulok, pillantásom az arcára vetül, és nem bírom nézni. Elfordítom tekintetem, s lassan kúszom közelebb hozzá. Sebére tekintek – nem olyan egyszerű a helyzet, most komolyan kétséges, mi lesz. És én… Én nem tudom hagyni, hogy az legyen, amivel eleddig oly boldogan fenyegettem őt. Nem, nem sajnálom…
Lehet, hogy már nincs is magánál? Ahogy fölé hajolok, s egyik kezemmel megtámaszkodom testének másik oldalán, érzem, ahogyan remeg. Testemmel egészen közel nyomulok az övéhez, próbálom ajkaimmal elérni a sebet, hogy segítsek azt begyógyítani. Most csak akkor sikerülhet, ha hagyja – ha lelök magáról, talán meg is halhat, nem tudom.
- Már félig megtörtént – sóhajtom valahová a semmibe válaszul, és benedvesítem számat, majd a sebhez érintem, ha sikerül elérnem azt. Aztán újra ránézek.
- Gyerünk, gyűlölj – mondom neki. – Az a dolgod. Majdnem megöltelek. Csak… Befuccsoltam – vallom be.
Nem bírok vele. Túl szép, túl édes, nem tudom megölni. Vagy tudnám, csak nem akarom. Mégis mit remélek, hogy életben hagy (amennyire élek) ezek után? Hihetetlen.
Én nem voltam jó soha. Ezt mondogatom magamnak, miközben másik sebén is végignyalok, hogy regenerálódni tudjon, de több ötletem egyelőre nincs. Nem tehetek érte mást, csak egészen közel húzódom hozzá, hogy ne fázzon, és félig ölelve várni, hogy jobban legyen… És talán amint módja lesz rá, kivégezzen. Kit érdekel? Elvégre is gonosz vagyok és gyűlöletes.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Pént. Dec. 23, 2011 8:06 am

Nem… még nincs vége. Elenged, de hova tűnt? Erőm nincs, hogy kinyissam a szemem. Csak örülök, hogy végre nem szívja a vérem. Nagy levegőt veszek. Aztán kifújom. De többet nem tudok lélegezni. Vagyis mert megijedek. Ahogy lehelete ismét nyakamat cirógatja… Már megint… kérlek ne! Ujjaim az avarba markolnak. Legalább öljön már meg!! Reménykedi, kezdek, talán nem harap ismét. Vagy ha igen… akkor miért vár?
- Gyerünk, harapj! Ölj meg! Fejezd be, amit elkezdtél.
Nyöszörgöm dühösen. Belenyugodtam, hogy jót játszik, és elszórakozik. Mit vártam hisz vámpír
- Tudod, nem akarok fognyomokkal, olyan hegekkel élni, amik rád emlékeztetnek!
Mormogom tovább. Forró ajkait a sebhez érinti. Megnémulok. Kezemmel erőtlenül próbálom eltolni magamtól. Elfordulni. Kimászni alóla… nem megy. Csendben tűröm, ahogy megnyalja a másik sebet. Feladtam… Nem törődöm vele. Ahogy forró teste egész közel kerül enyémhez… csillapul a vacogás. Jobb érzés, izmaim már nem olyan görcsösek.
Meg sem próbálom megérteni miért ment meg már megint. Hogy miért gyógyítja meg a sebeket, amiket ő okozott. Hogy miért mondja ezeket. Hogy miért viselkedik most így, miért változik egy pillanat alatt. És hogy miért érzem azt, hogy megbánta, amit tett…. Nem az nem lehet…lehetetlen! „Gyűlölj!… Az a dolgom? Befuccsolt!” Nem kell az kérni, hogy gyűlöljem. Nem tud megölni? Most mi történt vele hirtelen? Karja átölel. Ez mi?? Neee!! Szemeim kipattannak és az ő tekintetével találkoznak. Gyilkos szemei ezek amik most furcsán csillognak. A vérmámortól csillog így? Attól, hogy ölhet? Istenem segíts. Ez pocsék érzés! Egy vámpír segítségére szorulok.
Végre tudok regenerálódni. Visszanyerem erőm egy kis részét.
Szeretném megköszönni az összes dolgot, amit eddig azért csinált, hogy meggyógyuljak,- de az „angyali vér”, az angyali énem, ami tele van gyűlölettel, és büszkeséggel, amit nem akar „összerombolni”- nem engedi. És azt sem, hogy meg tudjak nyugodni, hogy felépüljek, és tudjak kedvesen beszélni a vámpírral.
- Eressz el! Nem kell a segítséged.
Oldalamra fordulok. Vészesen közel kerülök így a férfihez. Kapkodva szedem le magamról karját és arrébb taszítom mellkasánál fogva, én többet megyek hátrafele.
- Mi… mi ütött beléd? Mi ez a hirtelen segítség?
Kérdezem felháborodva. Még megyek hátra. Van köztünk kb. két méter. Nincs erőm tovább menni vagy felülni ahhoz még túl kevés tért vissza. Furcsa érzésem lett. Szívem valahogy „máshogy kezd dobogni”. Legyőzöm a angyali büszkeséget.
- Köszönöm, hogy segítettél… de még mindig nem értelek. Azt hittem, reméltem hogy megölsz… De miért nem tetted. Mi tart vissza?
Annyi kérdést szeretnék rázúdítani, tudom, a felére úgy sem válaszol. Miért is tenné?
- Itt van a lehetőség, hogy kinyírj egy angyalt. Az ellenségedet. És te nem vagy képes rá?
Magam sem tudom, minek bíztatom. Hisz nem akarok meghalni… vagy most már mindegy. Kétségbeejtő érzelmek cikáznak bennem. Ez őrület. "Szabadulni" akarok végre. El kellene mennem.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Pént. Dec. 23, 2011 9:52 am

Ahogy hangját hallom, egy pillanatra észhez térek. Mi a halált csinálok én? Adom itt az ártatlant, amikor pontosan azt kéne tennem, amit mond: megfogni a nyakát, reccsenteni rajta egyet, és vége a játéknak, game over…
Minden esetre nem eresztem el. Addig nem, míg nem érzem a légvételén és nem hallom a hangján, amelyben gyűlölet cseng, hogy jobban van. Mi értelme a játéknak, ha nincs benne ellenfél, csak én vagyok? Persze ők, az angyalok ritkán értik ezt meg. Még mindig amondó vagyok, hogy képmutató népség. Most, míg a testemmel védem a hidegtől, persze megköszöni. De honnan tudnám, nem fog-e két perc múlva belevágni valamit a szívembe, és kiszögelni, hogy megvárjam, míg kisüt a Nap?
- Hát nem? Akkor oké, boldogulj magad – nyögök. Én sem vagyok teljesen oké, a vére elgyengített. Vagy a tudat gyengített csak el? Most már tényleg és igazán nem tudom, mit véljek erről az egészről. Mi volna ez, leckéztetés?
- Nem is csoda, ha nem értesz, én sem értem magam, ha érdekel – morgok. Hagyom, hogy eltoljon magától, ellökjön, kiszabaduljon. Egyértelmű, hogy fél, és féljen is, mert nem a megmentő Úr Angyala vagyok, hanem az ellenség, aki immáron több sebet is hagyott rajta. Igaz, aztán begyógyította mindet. És a vérét szívta, míg olyan gyenge nem lett, mint egy átlagos halandó. Igaz, testétől óvta a hidegtől.
Elegem van magamból, legszívesebben most felállnék és magára hagynám, vagy még inkább, azt tenném, amit javasolt: végeznék vele. De nem teszem.
- Nem, kislány, nem vagyok képes rá. Most örülsz?
Lassan feltápászkodom, két térdemre támaszkodva, görnyedten állok meg valahol mellette, felette. Jobbomat lenyújtom felé, hogy segítsek neki felállni, ha akar. Teszem mindezt mosolytalan arccal, mintegy félve a vadászangyal bosszújától, pedig tudom, hogy jóval erősebb vagyok. De már azt is tudom, hogy nem használnám ki ezt a tényt. Nem bántanám őt – elég volt ennyit szenvedni látnom. Vége a mókának, már kicsit sem vicces. Elvégre is ő jó. Én meg egy szemét dög vagyok.
- Örülhetsz, mert igaz. Nem végeznék veled.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Szomb. Dec. 24, 2011 11:43 am

Fáradtan vigyorgok rá. Mondja, hogy boldoguljak, egyedül még is segít. Megfogom a kezét és felhúzom magam. Megszédül, egy pillanatra elveszítem az egyensúlyom. Fejemet kénytelen vagyok neki dönteni. Homlokommal támasztom meg magam vállán és csak utána válaszolok neki.
- Hogyne örülnék csak furcsa…
Teleszívom magam levegővel, ezzel illatát is magamba szívom.
- De miért? Eddig még az volt a célod nem? Remélem, azért tudod, hogy ha itt lenne a tőröm gondolkodás nélkül szúrnálak szíven.
Hazudok neki. Képtelen lennék megölni azt aki megmentett. Még ha ő is okozta majdnem a halálomat. Ellépek tőle. Csak lassan indulok el.
- Mennünk kéne. Hamarosan feljön a Nap. De ha maradni akarnál, felőlem. Én szeretek napozni.
Megvonom a vállam. És visszakuporodok a földre. Még nem pihentem ki magam. Ha akar menjen. És tudom, hogy menni fog, mert nem akar meghalni. Én innen el nem mozdulok.
- Tudod mit. Menj egyedül… én még szusszanok egyet.
Úgy is itt hagy nem kockáztat. Vagy mégis? Mire számíthatok ezek után. Elrángat magával, a karomnál fogva fog elráncigálni, vagy még rosszabb? Miért nem hagyott már itt? És én miért nem hagytam még itt? Túl sok a kérdés… és nincs rá válasz.
- Elég volt a közös "túrából". Kössünk alkut.
Vetem fel az elég őrült ötletet. Hátha beválik.
- Elengedsz, mehetek, amerre csak akarok, és nem jössz utánam, hogy még egyszer belém harapj. "Cserébe" én sem fogok kísérletet tenni, hogy megöljelek… soha többet. Vagy ha van, más ötleted mit szeretnél...
Mit meg nem teszek csak, hogy eltűnjön és ne kelljen rettegnem tőle.

Tárgy: Re: Tyros & Lucy Hétf. Dec. 26, 2011 1:44 am

Segítek neki felállni, cserébe meg közli, hogy már megölt volna, ha lenne nála fegyver. Ha, ha, no comment. Inkább leteszek róla, hogy erre bármit visszaszóljak neki. Kibírom most az egyszer.
- Szóval meguntad a társaságomat?
Ahogy eltávolodik, két kezem keresztbe fonom mellkasom előtt, és fejem oldalra döntve furcsálló tekintettel bombázom. Iszonyatosan semennyire se hiszek neki, de szerintem ezt ő is tudja. Minden esetre, ha egyedül akarja folytatni az utat, uccu neki, legalább hamarabb hazaérek.
- Ahogy érzed, kislány, nekem teljesen mindegy – mondom, és ezzel szerintem sikeresen felvilágosítottam róla, hogy amennyiben azt mondja, énfelőlem mehet, amerre lát, nem fogok sírni utána.
- El vagy engedve, ha neked még engedély kell ahhoz, hogy csinálj valamit. Én nem fogom bánni, ha nem látlak többet, úgyis iszonytatóan rettegek tőle, hogy megölsz. Hoppá, hát erről fúj a szél, mi? – kacsintok. – Inkább te érzel így!
Továbbra sem lépek egyet sem, csak állok tök nyugodtan. Várom, hátha mond valamit vagy felidegesíti magát és elmegy. Tényleg mindegy.

» Tyros & Lucy "háztető"
» Lucy & Tyros - hegy-völgy, elhagyott motel
» Roy & Tyros
» Tyros & Sonja
» Tyros & Roy fürdő